Az Ariane-6 első utasai

2020-ban és 2021-ben négy Galileo navigációs műhold startol majd a most még fejlesztés alatt álló új európai hordozórakétával.

Az Ariane-6 rakéta kétszeri indításával 2-2 új Galileo műhold áll majd közepes (kb. 23 ezer km-es) magasságú Föld körüli pályára. Ez az Európai Űrügynökség (ESA) első szerződése, amivel a majdani új hordozóeszköz startjait köti le. Az indításokra a mostani tervek szerint 2020 végén és 2021 közepén kerülhet majd sor a francia guyanai Kourou űrközpontból. Az új generációs európai Ariane rakéta mindkét alkalommal a 62 jelű, az első fokozatában két oldalsó, szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétával felszerelt, kisebb tolóerejű konfigurációjában repül majd. Ezzel tudják a leghatékonyabb módon pályára juttatni a két, egyenként 750 kg-os navigációs holdat.

Az Ariane-62 jelű változat, két oldalsó gyorsítórakétával. (Kép: ESA / David Ducros)

A mostani szerződés megkötése egyúttal azt is jelzi, hogy az Ariane-6 fejlesztése jól halad. Az európai hely- és időmeghatározó műholdrendszer, a Galileo eddigi műholdjai vagy kettesével, Szojuz hordozórakétákkal, vagy négyesével, Ariene-5-tel indultak a dél-amerikai bázisról. Ez utóbbi megoldással még az idei év vége előtt újabb négy űreszközt terveznek pályára állítani Kourouból. A konstelláció jelenleg 18 műholdból áll és tavaly december óta már kezdeti globális szolgáltatásokat nyújt – egyelőre még nem teljes kiépítettséggel és lefedettséggel.

Az Európai Bizottság – a Galielo tulajdonosa – nevében eljáró, a műholdak megépíttetéséért és pályára állításáért felelős ESA és az Arianespace vállalat által kötött indítási megállapodásba belefoglalták, hogy ha az Ariane-6 fejlesztések netán a reméltnél lassabban haladnának, akkor a két szóban forgó Galileo műholdpáros számára – tartalék megoldásként – orosz gyártmányú Szojuz rakétákat használnak a felbocsátáshoz. A végső döntést az Ariane-6 előkészületeinek ismeretében majd 2018 végén, két évvel a tervezett start előtt hozzák meg.

 

Európai műholdakhoz európai rakétákat! Az új Ariane-6 és Vega-C rakéták fejlesztéséről. (Forrás: ESA)

Forrás: Ürvilág.hu


			

Vélemény, hozzászólás?