12 dolog, amit nem tudtál a Galileóról (2. rész)

Az európai Galileo navigációs rendszer a világ legpontosabb helyeghatározó szolgáltatását nyújtja, azonban a műholdak felépítése és működése meglehetősen összetett és sok különböző technológiától függ.

Most folytatjuk a legutóbbi cikkünkben megkezdett felsorolást.

7. Kapcsolattartás

A műholdak felső és alsó sarkában kis pálcák nyúlnak ki az űrbe, ezek az úgynevezett S-sávú antennák, amelyek telemetriai adatokat küldenek vissza a földi irányításhoz és fogadják az onnan érkező parancsokat.

Nouméa, Új-Kaledónia: a Galileo globális földi követő és irányító hálózatának egyik 13 m átmérőjű antennája. (Kép: ESA / Fermin Alvarez Lopez)

8. Korrekciók a Földről

Az utolsó antenna egy kis lemez a navigációs antenna jobb felső sarkában, ez a C-sávú antenna, amely a Földről veszi a navigációs üzeneteket. Ezek az üzenetek általában 45 percenként frissülnek és kulcsfontosságúak a Galileo pontosságának megőrzéséhez. Az üzenetek olyan információkat tartalmaznak, mint például a fedélzeti atomórák hibáinak korrigálása, vagy a műholdak pályaváltozásainak javítása, de az ideiglenesen üzemen kívüli műholdakról is érkeznek információk.

9. Az idő kérdése

A műholdas navigáció annak az időnek a mérésén alapul, amíg az űrből érkező jelek elérik a felszínen lévő vevőkészüléket. A pontos földi pozíció meghatározásához legalább négy különböző műholdról érkező jelre van szükség és az időzítésnek néhány milliárdodnyi másodperc pontosságúnak kell lennie. Egyetlen milliárdod másodperc hiba 30 cm-es helymeghatározási pontatlanságot idéz elő. Egy másodperces hiba már azt is jelenthetné, hogy a vevő akár a Holdon is lehet. Hasonlóképpen a műhold pályahelyzetének bármilyen csekély mértékű eltolódása módosíthatja a jel érkezésének idejét, és így a pozicionálás pontosságát is.

10. Lézeres célpont

A Galileo műholdak tetején egy négyszögletű, antennára hasonlító tárgy valójában egy lézeres reflektor, egy fényvisszaverő eszköz. Évente egy-két alkalommal a Nemzetközi Lézeres Mérési Szolgálat (ILRS, International Laser Ranging Service) lézersugárral világít meg minden egyes műholdat, és így azok helyzete kevesebb mint egy centiméteres pontossággal meghatározható, ami sokkal precízebb eredménnyel szolgál, mint az S-sávú antennával elérhető fél méteres pontosság.

11. Jelgenerálás

Néhány a legfontosabb fedélzeti rendszerek közül a műholdak testében helyezkedik el. A vezérlő egység és az órát figyelő egység felügyeli, hogy az időzítés megfelelően működik-e és azonnal a tartalék veheti át a fő szerepet, ha valami probléma merül fel. Ez az egység a navigációs jelgenerátorral együtt működik és a frissített navigációs üzeneteket a C-sávú antennáról veszi, hogy aztán L-sávú navigációs jelet generáljon és továbbítson a Föld felé.

12. A Nap energiájával

A műholdakon egy pár 1 m × 5 m-es nagyságú napelemszárny található. Ezek kb 1,9 kilowatt elektromos teljesítményt termelnek, ez nagyjából annyi, mint egy átlagos európai háztatás fogyasztása. Ezekre a panelekre több mint 2500 csúcstechnológiás gallium-arzenid cellát szereltek fel és három rétegből állnak, amelyek a napfény különböző frekvenciáira vannak optimalizálva. A napelemek tetején egy védő üvegréteg van, amely a zord űrbéli környezettől óvja a napelemeket, különben néhány hónap alatt tönkremennének. A műhold napérzékelőinek észlelése nyomán a napelemszárnyakat egy irányító mechanizmus mindig a Nap irányába fordítja.

A két napelemszárny egyike kinyitva, még földi tesztelés közben. (Kép: ESA / P. Muller)

Forrás: esa.int